Walthère Frère-Orban

Walthère Frère-Orban
Belgium 12. miniszterelnöke
Hivatali idő 1868. január 3. – 1870. július 2.
Előd	Charles Rogier (2. hivatali idő)
Utód	Jules d'Anethan
Belgium miniszterelnöke
Hivatali idő 1878. június 19. – 1884. június 16.
Előd	Jules Malou
Utód	Jules Malou (2. hivatali idő)
Született	1812. április 22. Liége
Elhunyt	1896. január 1. (83 évesen) Brüsszel
Sírhely	Robermont Cemetery
Párt	Liberális
Választókerület	Liége
Házastársa	Claire Helena Orban
Foglalkozás	ügyvéd
Iskolái	Liège-i Egyetem State University of Leuven
Díjak	Knight Grand Cross in the Order of the Netherlands Lion (1863. július 15.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Walthère Frère-Orban témájú médiaállományokat.

Hubert Joseph Walthère Frère-Orban (1812. április 22. – 1896. január 1.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1868 és 1870, majd második alkalommal 1878 és 1884 között.

Pályafutása

Liège városban született, tanulmányait itt és Párizsban végezte. A jogi diploma megszerzése után szülővárosában kezdett ügyvédi gyakorlatot. Hamarosan a liberalizmus egyik támogatója volt, mivel ellenezte a római katolikus egyház befolyását Belgium politikai életére. A politikai pályafutását feleségének, Claire Helena Orban-nak vagyonából finanszírozta, aki az egyik gazdag liège-i iparmágnás örököse volt.

A liberalizmus egyik alapítója

1846-ban megírta az alakuló liberális párt politikai programját, és megalakulása után rögtön a párt elnöke lett, amely tisztséget haláláig megtartotta. Nézetei alapján a doktrinális liberálisok közé tartozott, akik ellenezték az egyház befolyását és támogatták a szabadkereskedelmet.

Első kormányzati pozíciói

1847-ben megválasztották a belga képviselőház tagjának és ezzel egy időben közmunkaügyi miniszteri pozíciót kapott Charles Rogier kormányában. 1848-ban a párizsi forradalom hatása Belgiumot is elérte és a kormány határozott intézkedései ellenére a külföldi befektetők menekülni kezdtek és kivonták tőkéjüket a Société générale de Belgique és a Banque de Belgique bankokból. A két bank komoly likviditási problémákkal nézett szembe, hiszen a betétek nagy részét a belga iparba fektették be és a kormánynak kellett közbelépni, hogy a bankokat a csődtől megmentse. A kormány pénzügyminisztere tiltakozása jeléül lemondott és Rogier helyére Frère-Orban-t nevezte ki. 1848. és 1852. között pénzügyminiszter volt, ebben a tisztségében megalapította Belgium nemzeti bankját, csökkentette postai díjakat, megszüntette az újságokra kivetett adókat és általában véve a szabadkereskedelmi politika híve volt. Kevésbé sikeres kezdeményezése volt a munkások számára állam nyugdíjalap megalakítása.

A flamand területek gazdaságának fellendítése érdekében a kormány 1850-től jelentős közmunkákat indított be (utak, hidak, csatornák épültek). A munkák finanszírozása érdekében új adókat vetettek ki és 1851-ben Frère-Orban javasolta az egyházi birtokok megadóztatását is (amelyek 1817. óta mentességet élveztek). A kialakuló botrány miatt a közhangulat a liberálisok ellen fordult és 1852-ben a kormánynak le kellett mondani.

1854-ben elkészítette „La mainmorte et la charité” című, a konzervatív katolicizmust élesen elítélő könyvét, amelynek révén 1857-ben a liberálisok megnyerték a választásokat és visszatértek a hatalomba Charles Rogier vezetésével, aki Frère-Orban-t megtette pénzügyminiszterének. Számos intézkedésével támogatta az áruk szabad mozgását:

• 1858 – 1865 között eltörölte az exportvámokat
• 1860-ban eltörölte a nagyvárosokba szállított árukra kivetett helyi adókat
• 1863-ban visszaszerezte a hollandoktól a Schelde folyón való adókivetés jogát.

A gazdasági likviditásának növelése érdekében támogatta új bankok alapítását, mint pl. a Crédit communal de Belgique (1860) és a Caisse générale d’épargne et de retraite (Ez utóbbi volt az első takarékszövetkezet Belgiumban).

Miniszterelnökségei

1868. január 3-án, Rogier lemondása után kormányt alakított. Az 1870-es választásokat azonban a katolikus párt nyerte, és Frère-Orban-nak távozni kellett. Második kormányát 1878. június 19-én alakította meg, miután a liberális párt doktrinális és progresszív szárnyát összebékítette, és megnyerték a választásokat. 1884-ig tartó kormányzásának egyik legjelentősebb mozzanata volt, hogy ekkor kezdte meg az állami oktatási rendszer kiépítését. Emiatt megromlott viszonya a belga katolikus egyházzal (az akkor iskolarendszer kizárólagos üzemeltetőjével, ez volt az „első iskolaháború”). 1880-ban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal (amit csak 1884-ben állítottak helyre).

Walthère Frère-Orban egyik legjelentősebb politikai befolyása volt, hogy kezdte függetleníteni a belga államot és a belga politikai életet a katolikus egyház befolyásától. Emellett támogatta egy, az egyháztól független, állami oktatási rendszer kiépítését is. Haladó nézetei mellett ellenezte például a választójog „szükségtelen” kiszélesítését, amely a progresszív liberálisok egyik követelése volt. Frère-Orban szerint ez csak „politikai hatalmat adna az erre kevésbé rátermettek és a tudatlanok kezébe”.

Az első Frère-Orban-kormány tagjai

A második Frère-Orban-kormány tagjai

Változások

• 1879. szeptember 8. : Bruno Renard lemondott a hadügyminiszteri posztról, utódja Liagre tábornok.
• 1880. november 6. : Liagre tábornok lemondott a hadügyminiszteri posztról, utódja Gratry tábornok.
• 1882. augusztus 5. –Charles Sainctelette lemondott a közmunkaügyi miniszteri posztról, utóda Xavier Olin.

Érdekesség

2005-ben a „Legnagyobb Belga” vetélkedőn Frère-Orban az 542. helyen végzett a nézők szavazatai alapján.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Walthère Frère-Orban című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Liberális Archívum Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben