Végh Attila

Végh Attila
Született1962. február 13. (62 éves)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaköltő
KitüntetéseiJózsef Attila-díj (2012)
Sablon • Wikidata • Segítség

Végh Attila (Budapest, 1962. február 13. –) József Attila-díjas magyar költő, próza- és esszéíró, természetfotós és -filmes. Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen, valamint Debrecenben filozófia szakon szerzett diplomát.

Tevékenység

Verseket, novellákat, filozófiai esszéket és tanulmányokat ír, publicistaként pedig filmkritikát, interjút, tárcát és recenziót írt. Első versei az Élet és irodalomban jelentek meg. Folyamatosan a Mozgó Világban kezdett verseket és esszéket publikálni, a nyolcvanas években. Fotói is itt jelentek meg. Írásai a Magyar Napló, a Demokrata, a Kortárs, a Kapu, a Magyar Művészeti Fórum, az Ökotáj, a Cédrus, a Napút, az Országépítő, az Új Holnap, az Új Balaton, a Virrasztó, az Ezredvég, a Parnasszus, a Bárka, a Szépirodalmi Figyelő, a Palócföld, a Szegedi Bölcsészfüzetek, a Disputa, az Életünk, az Irodalmi Jelen, a Hitel, a Nagyítás és az Új Forrás című folyóiratokban jelentek-jelennek meg.[2]

Iskolák

Megjelent kötetei

  • Az ügyész sétája (versek) EPL 1999
  • Fényérték (filmkritikák), Magyar Ház, 2000
  • A süllyedés metafizikája (filozófiai esszék), Kairosz 2001
  • Óda a nemléthez (versek), EPL 2001
  • A növényvilág ékszerei (természetfotó-album), Szaktudás 2002
  • Tiltott építkezés (versek), Parnasszus–FISZ 2003
  • A láthatatlan part (versek), Ráció 2004
  • A kígyó bőre (dialógusok Vasadi Péterrel) Kortárs 2005
  • Az unatkozó angyal (filozófiai esszék) Ráció 2005
  • Elszakadás (versek), Magyar Napló 2006
  • Li mester könyve (kisprózák) Napkút 2006
  • Hamuszáj (versek) Magyar Napló 2008
  • Közelítések (fotók, esszék) Napkút, 2009
  • A torzó tekintete (tanulmányok) Éghajlat, 2010
  • Parmenidész-töredékek (fordítás, tanulmány) Attraktor, 2010
  • Virrasztó Jenő álmai (novellák) Magyar Napló, 2012
  • A ragyogás ideje (esszék) Helikon, 2012
  • A pillanat öregkora (versek) Napkút, 2013
  • Hogy szívedet kiürítsd... (regény) L'Harmattan, 2014
  • A víz könyve (esszék, természetfotók) Orpheusz, 2015
  • A görög dráma esszészótára (esszék) L'Harmattan, 2017
  • Dunai Lolita (regény) Orpheusz, 2017
  • A víz arca. Válogatott és új versek; Magyar Napló, Bp., 2018
  • Sárkányfüves könyv (esszék) Előretolt Helyőrség, 2019
  • Görög tragédiáim (esszék) L'Harmattan, 2020
  • Transzbeton (versek) Magyar Napló, 2022

Írószervezeti tagság

  • Magyar Írók Egyesülete (elnökségi tag)
  • Magyar Írószövetség (választmányi tag, költői szakosztály elnökségi tag)
  • Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
  • Immun Csoport

Díjak

Jegyzetek

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. május 28.)
  2. Végh Attila (1962) költő, filozófus, iroszovetseg.hu

Források

  • Magyar Írószövetség
  • Spanyolnátha művészeti folyóirat Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Ráció Kiadó

További információk

  • Köztéri mulatság. Vál. és szerk. Fogarasi Zsolt és Kovács Eszter. [Bp.], Palatinus, 1998
  • Biográf ki kicsoda 2004. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Abonyi Réka et al. Bp., Poligráf, 2003
  • Végh Attila FOTÓ KÖLTÉSZET FILOZÓFIA, veghattila.webnode.hu
  • Nézze vissza a Versmaraton 2019, 15:00 – 16:00 órás blokkját!, mediaklikk.hu
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap