Parragh László

Parragh László
Griechisch Tamás felvétele
Griechisch Tamás felvétele
Született1962. június 27. (62 éves)
Und
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásagazdasági szakember,
vállalkozó
IskoláiJanus Pannonius Tudományegyetem (–1988)
A Wikimédia Commons tartalmaz Parragh László témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Parragh László (Und, 1962. június 27. –) magyar gazdasági szakember, vállalkozó. 2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 38. legbefolyásosabb személye.

Életpályája

Felsőfokú tanulmányait 1983-ban kezdte meg a pécsi Tanárképző Főiskola történelem-orosz tanár szakán, de végül a Janus Pannonius Tudományegyetem állam és jogtudományi karán fejezte be 1988-ban, Cum laude fokozattal. A Szovjetunióban és a Német Szövetségi Köztársaságban is volt cserediák. Első munkahelye a háztartási és szórakoztató elektronikai cikkeket forgalmazó osztrák cég, a Vadas GmbH volt.

1989-ben nyitotta meg első üzletét Budapesten, amely fürdőszoba-berendezéseket forgalmazott. Ugyanebben az évben alakította meg saját cégét, a mai Parragh Kereskedelmi és Holding Rt. jogelődjét. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének 1993-ban lett tagja, egy évvel később e szervezetben alelnökké választották. 1994 és 2000 között a Magyar Burkolóanyag- és Épületszerelvény Kereskedők Országos Szervezetének elnöke, 1997-től 2003-ig pedig a Zala Megyei Iparcikk Kereskedelmi Rt. igazgatóságának tagja.

Az 1998-as választásokat követően Orbán Viktor felkérésre a miniszterelnök közvetlen gazdasági tanácsadó testületének tagja. 2000-ben a megújuló Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének választották.

2001-től az Üzleti 7 című hetilap szerkesztőbizottságának elnöke. 2002 óta az EXIM Bank Rt., MEHIB Rt. igazgatóságának tagja. 2002-től a GYSEV Rt. igazgatóságának tagja, 2003-tól alelnöke. 2002-től 2003-ig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége által alapított KAVOSZ Rt. elnöke, 2003 óta a Felügyelő Bizottság elnöke. 2014. szeptember 30-tól az MKB Bank igazgatóságának külső tagja. 2017. március 23-tól a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

Személyét érintő kritikák

Nagy vitát váltott ki az a 2017. június 8-án tett kijelentése, amelyben óriási hibának nevezte, hogy az önkormányzatok „nem mernek” gimnáziumokat bezárni, és emiatt egyre kevesebben jelentkeznek érettségit nem adó szakiskolába.[1] Arról azonban nem beszélt, hogy az iskolákat nem az önkormányzatok tartják fenn, így lehetőségük sincs a bezárásra.[2]

Többen kritizálták a vállalkozók kötelező kamarai tagdíja miatt is, amely bár alacsony, de ennek fejében a kamarai tagok gyakorlatilag semmilyen szolgáltatást nem kapnak, emellett fölöslegesen bonyolítja az adminisztrációt is. A tagdíjat Parragh a koronavírus-járvány idején sem volt hajlandó elengedni, amit azzal indokolt, hogy „ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, akkor ne menjen vállalkozni”.[3][4]

Tiltakozást váltott ki a javaslatára bevezetett törvény, melynek értelmében a kata keretén belül működő kisadózó vállalkozókra 40%-os különadót vetnek ki, amennyiben egy ügyfélnek évi 3 000 000 forint felett számláznak. A rejtett munkaviszonnyal szembeni fellépésnek szánt törvény sok olyan vállalkozót is érint, akik nem dolgoznak rejtett munkaviszonyban. A „Lex Parragh”-ként elhíresült és többek által büntetőadónak nevezett törvényt külön kritizálták amiatt, hogy a sokak életét egyébként is nehezítő koronavírus-járvány idején sikerült meghozni.[5][6][7]

Szintén nagy vitát váltott ki 2021. augusztus 30-án Csongrádon, a Szentháromság téren tartott tanévnyitó ünnepségen tartott évnyitó beszéde, amelyből kitűnt homofób gondolkodásmódja.[8]

2022. május 26-án a Népszavában megjelent interjújában egyebek mellett a béremelésekkel kapcsolatban arról beszélt, a béreken túl „sokféle motiváció” létezik a különböző szakmacsoportoknál, a tanároknak például „ott a szabad nyár”, egy tűzoltót pedig „motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket”.[9]

Családja

Felesége, Parragh Bianka volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, elváltak.[10] 2017-2023 között a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának a tagja.[11]

Díjai

Jegyzetek

  1. Parragh László szerint a gimnáziumokat be kell zárni, mert jó lesz a gyereked közmunkásnak is magyarnarancs.hu, 2017. június 9.
  2. Ne a gimnáziumokat zárják be, hanem Parragh Lászlót! hvg.hu, 2017. június 9.
  3. Parragh László elnézést kér, ha valakit megbántott a kamaradíjas mondatával hvg.hu, 2021. február 9.
  4. Elhagyják a vállalkozók Parragh kamaráját, de a NAV-végrehajtást nem ússzák meg g7.hu, 2020. november 24.
  5. Egységesen áll ki a kata szigorítása ellen több szakmai és érdekképviselő szervezet. ado.hu, 2020. október 15.
  6. Sorra tiltakoznak az érdekképviseletek a kata büntetőadója ellen. azenpenzem.hu, 2020. október 15.
  7. Nem szigorítani kellene a katát, hanem kiszűrni azokat, akik visszaélnek vele 24.hu, 2020. szeptember 18.
  8. Parragh László: Nehezen viselem, ha a kisfiam tanára a fiúkhoz vonzódik index.hu, 2020. augusztus 30.
  9. Népszava: Kiakadtak a tűzoltók és a tanárok, Parragh László távozását követelik a sértő megjegyzés miatt (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2022. május 27.)
  10. https://nepszava.hu/3211494_parragh-laszlo-horvath-bianka-valas-mkik-mnb
  11. Parragh László Matolcsyért rajongó felesége tényleg bekerült az MNB Monetáris Tanácsába

Külső hivatkozások

  • Parragh László a Gazdasági és Szociális Tanács honlapján[halott link]
  • Parragh László: Talán még az adószintnél is fontosabb a kiszámíthatóság a gazdaságban
  • Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján
  • Parragh László az FN.hu-n
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJtMhw6fVC4jYCB6HvB773
  • VIAF: 41372938
  • LCCN: nb2008016371
  • ISNI: 0000 0000 4376 0684
  • SUDOC: 249001594