N. Szabó Sándor

Ez a szócikk az 1944-ben született színészről szól. Hasonló címmel lásd még: Szabó Sándor (egyértelműsítő lap).
N. Szabó Sándor
Született1944. augusztus 16.
Nagykőrös[1]
Elhunyt2011. május 14. (66 évesen)
Pécs[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaUnger Pálma
Foglalkozásaszínész
SírhelyeFarkasréti temető
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1964–2011

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

N. Szabó Sándor (Kecskemét, 1944. augusztus 16. – Pécs, 2011. május 14.[2]) Gobbi Hilda-díjas magyar színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja.

Életpályája

1944-ben született Kecskeméten. A Színművészeti Főiskolán két évig tanult.[3] 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az Állami Déryné Színházban játszott. 1969–1971 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1971–1973 között ismét az Állami Déryné Színház színésze volt. 1973-tól haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt.[4] Feleségével, Unger Pálmával megalapította a Sziporka Gyermekszínházat, amelyet közel 25 évig vezetett.[5] 1996-ban a Pécsi Tudományegyetemen művelődésszervező diplomát szerzett.

2011-ben hosszú betegség után hunyt el.[6][7] A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.[8]

Színházi szerepeiből

Rendezéseiből

Filmes és televíziós szerepei

  • Az áldozat (1979)
  • Halál (1984)
  • Börtön (1985)
  • Trombi és a Tűzmanó (1988-1990) – További szereplők (hang)
  • Kisváros (1996-2000) – Több szerep
  • Maksavízió (2003-2004)
  • Tűzvonalban (2009) – Soltész
  • A Föld szeretője (2010) – Lammel

Megjelent írása

  • A mondókától a drámáig (drámapedagógiai tankönyv)

Díjai, elismerései

Emlékezete

A Pécsi Nemzeti Színház egyik játszóhelye viseli a nevét (N. Szabó Sándor Terem).[9] Pécsen, egykori lakhelyén emléktábla is őrzi emlékét.[10]

Jegyzetek

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2022. december 24.)
  2. Szabó Sándor, N (hu-HU nyelven). PIM Névtér. (Hozzáférés: 2019. április 12.)
  3. Elhunyt N. Szabó Sándor pécsi színművész. www.pecsinapilap.hu. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  4. Jegy.hu - N. Szabó Sándor (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  5. Origo: Elhunyt N. Szabó Sándor színművész (magyar nyelven). http://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  6. a b Pécsi Nemzeti Színház - N. Szabó S. Terem. www.pnsz.hu. [2019. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  7. MTI: Elhunyt N. Szabó Sándor színművész (magyar nyelven). index.hu, 2011. május 14. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  8. Kft, Equator Média: Elbúcsúztatták N. Szabó Sándort a pécsi Nemzeti örökös tagját (hungarian nyelven). Pécsi Újság. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
  9. N. Szabó Sándor Terem avató – Pécsi Nemzeti Színház
  10. Emléktáblát avattak N. Szabó Sándor színész egykori lakhelyénél

Források

Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 417359
  • PIM: PIM106791
  • OSZMI: OSZMI4163
  • SUDOC: 170018601
  • Pécs Pécs-portál
  • Filmművészet Filmművészetportál