Lynn Stalmaster

Lynn Stalmaster
Született1927. november 17.[1]
Omaha[1]
Elhunyt2021. február 12. (93 évesen)[2][1]
Los Angeles[2][1]
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása
IskoláiBeverly Hills High School
KitüntetéseiÉletműdíj

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Lynn Stalmaster (Omaha, Nebraska, 1927. november 17. – Los Angeles, Kalifornia, 2021. február 12.) amerikai szereposztó rendező (casting director), akinek filmjei meghatározzák a hatvanas és hetvenes évek amerikai filmvilágát, az általa kiválasztott színészek pedig mára klasszikusnak számító karaktereket játszanak. 2003-ban megkapta a casting rendezőket tömörítő Casting Society of America (CSA) Hoyt Bowers-életműdíját, 2016-ban pedig első szereposztó rendezőként kapott Oscar-életműdíjat. A CSA által adományozott, nem castingnek járó életműdíjat Lynn Stalmasterről nevezték el.

Pályafutása

1951-ben a Samuel Fuller rendezte Acélsisak és Nicholas Ray Repülő Vadmacskák című háborús filmjében kapott kisebb szerepet. Egy évvel később asszisztensként kezdett el dolgozni a sikeres Gross-Krasne televíziós produkciós irodánál. Bár a Big Town című tévésorozatban is játszott, de egyre jobban bedolgozta magát a casting-osztályba. Bár nem volt korábbi gyakorlata, de főnökeinek feltűnt tehetsége és megkapta a lehetőséget, hogy öt tévésorozat szereplőit kiválassza.

1955-ben elsőként megalapította saját casting-vállalkozását, ahol először tévésorozatokhoz kezdett el szereplőket válogatni, majd jöttek a játékfilmek, de gyakran fel sem tüntették a nevét. Neve nem jelenik meg az Ítélet Nürnbergben, a West Side Story, A nagy szökés, vagy a Diploma előtt című filmeknél. Ebben az időben a színészek nem voltak hosszabb ideig szerződésekkel a stúdióikhoz láncolva, így szabadon válogathattak a szerepekből, Stalmaster pedig meglovagolta ezt a lehetőséget. Sőt, kevésbé ismert színházban dolgozó színészeket is alkalmazni kezdett.

Ő válogatta ki a Gunsmoke és Have Gun – Will Travel című nagy sikerű westernsorozatok összes szereplőjét, ami korábban elképzelhetetlen volt. 1954-ben felkerese Robert Wise filmrendező, aki készülő Élni akarok! című börtöndrámájához keresett színészeket és tetszett neki, ahogy Stalmaster sok új, a megszokottól eltérő színészt válogatott össze a Gunsmoke című westernsorozathoz. Az általa javasolt Susan Hayward pedig megkapta az Oscar-díjat legjobb női főszereplő kategóriában. 1968-ban ő volt az első casting rendező, akinek neve külön jelent meg egy film bevezetőjében, Norman Jewison A Thomas Crown-affér (1968) című krimijében.[3][4]

Felfedezettjei közt van Jeff Bridges, Beau Bridges, Laura Dern, Christopher Reeve, Richard Dreyfuss, LeVar Burton, Jon Voight, és John Travolta.[5] A mai értelemben vett casting rendezői munkakört ő és az ugyancsak úttörő munkát végző Marion Dougherty találták ki.[6][7]

Magánélete

Lynn Stalmaster apja bíró volt Nebraska Legfelsőbb Bíróságán. Gyermekkorában költöztek a kaliforniai Beverly Hills-be, hogy súlyos asztmáját kezeljék, itt végezte el iskoláit is, többek közt a híres Beverly Hills-i Gimnáziumot, ahol elkezdte érdekelni a színjátszás és a rádiójáték. A koreai háborúban besorozták, de csak rövid ideig szolgált, 1952-ben pedig a UCLA egyetemen színművészet szakon szerzett egyetemi diplomát.[8] Testvére Hal Stalmaster színész.

Legismertebb filmjei

  • Gunsmoke (sorozat, 1955–1975)
  • Élni akarok! (1958)
  • The Untouchables (sorozat, 1959–1963)
  • Aki szelet vet (1960)
  • A gyerekek órája (Végzetes rágalom) (1961)
  • Ketten a hintán (1962)
  • Combat! (sorozat, 1962–1967)
  • Irma, te édes (1963)
  • A világ legszebb története – A Biblia (1965)
  • Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok! (1966)
  • Sógorom, a zúgügyvéd (1966)
  • Forró éjszakában (1967)
  • Micsoda buli (1967)
  • A Thomas Crown-affér (1968)
  • Ha kedd van, akkor ez Belgium (1969)
  • A lovakat lelövik, ugye? (1969)
  • Hegedűs a háztetőn (1971)
  • Harold és Maude (1971)
  • Gyilkos túra (1972)
  • Eljő a jeges (1973)
  • Duddy Kravitz céljai (1974)
  • A galamb (tévéfilm, 1974)
  • Hazatérés (1978)
  • Konvoj (1978)
  • Óvakodj a törpétől (1978)
  • Superman (1978)
  • Isten hozta, Mr... (1979)
  • A rózsa (1979)
  • Dutyi dili (1980)
  • Rambo – Első vér (1982)
  • Aranyoskám (1982)
  • Az igazak (1983)
  • A tövismadarak (1983)
  • A folyó (1984)
  • Apa és leánya (tévéfilm, 1984)
  • Space (minisorozat, 1985)
  • A könnyed élet (1986)
  • Vaklárma (1989)
  • Kék ég (1994)
  • Az évszázad bűnesete (tévéfilm, 1996)
  • Háború a Földön (2000)

Jegyzetek

  1. a b c d Mike Barnes: Lynn Stalmaster, Legendary Casting Director, Dies at 93 (angol nyelven), 2021. február 12. (Hozzáférés: 2021. február 13.)
  2. a b Cynthia Littleton: Lynn Stalmaster, Legendary Casting Director, Dies at 93 (angol nyelven), 2021. február 12. (Hozzáférés: 2021. február 13.)
  3. http://www.indiewire.com/2016/11/honary-oscar-lynn-stalmaster-casting-directors-1201744901/
  4. https://www.youtube.com/watch?v=PcMrH0NieN4
  5. https://www.youtube.com/watch?v=VSCecMpXYlg
  6. http://screenertv.com/television/casting-by-john-travolta-john-lithgow-thank-beloved-lynn-stalmaster/
  7. http://www.backstage.com/news/advice-legendary-casting-director-lynn-stalmaster/
  8. http://www.oscars.org/governors-awards/2016/lynn-stalmaster
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • USA USA-portál