Lanczkor Gábor

Lanczkor Gábor
Született1981 (43 éves)
Székesfehérvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Lanczkor Gábor (Székesfehérvár, 1981–) magyar költő, író, műfordító. 1999-ben érettségizett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Közben 2002-2003-ban Ljubljanában és Rómában, majd 2006-2007-ben Londonban folytatta tanulmányait. 2007-2010 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Összehasonlító irodalomtudomány PhD képzésen vett részt.

Életpályája és munkássága

Első verseskötete 2005-ben a A tiszta ész címmel a JAK-füzetek 137. köteteként látott napvilágot a József Attila Kör és a L’Harmattan gondozásában, amiért 2006-ban elnyerte a legjobb első verseskötetért járó Gérecz Attila-díjat. Második verseskötetét Fehér daloskönyv címmel előbb az interneten tette közzé,[1] majd 2007-ben könyv formájában is megjelent a L'Harmattan gondozásában, és ugyanebben az évben Solitude-ösztöndíjat kapott. Harmadik verseskötete Vissza Londonba címmel a Kalligram Könyvkiadónál jelent meg 2008-ban, és ugyanebben az évben Junior Prima díjjal, Faludy György-díjjal és Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal jutalmazták. 2014-ben Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték, ahol bejutott a kuratórium (Keresztury Tibor, Esterházy Péter, Szilasi László) által három legjobbnak ítélt végső jelölt közé.[2] 2015-ben Caravaggio című verséért elnyerte a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat.[3] 2016-ban a SZIFONline-nak adott interjújában[4] és az ott megjelent novellájában[5] fedte fel, hogy Barna Dávid álnéven ő írta a Libri Kiadó gondozásában 2011-ben megjelent Egy magyar regény című regényt. 2016-ban József Attila-díjat[6] és Füst Milán-díjat kapott.

Megjelent munkái

Verseskötetek

  • A tiszta ész, versek, 2005, JAK–L'Harmattan
  • Fehér daloskönyv, versek, 2007, L'Harmattan
  • Vissza Londonba, versek, 2008, Kalligram
  • Hétsarkúkönyv, versek, 2011, Kalligram
  • Monolit, válogatott és új versek, 2018, Jelenkor

Próza

  • A mindennapit ma, kisregény, 2010, Kalligram
  • Egy magyar regény, regény, 2011, Libri, Barna Dávid álnéven
  • Folyamisten, regény, 2014, Libri
  • Apás szülés; regény, 2016, Jelenkor
  • Sarjerdő; Jelenkor, Bp., 2021

Drámák

  • Tájsebzett színház (cselekvő versek 2009-2016), drámák, 2017, Tiszatáj

Gyermekirodalom

  • Gúfó és a gombák; Csimota, Bp., 2016
  • Gúfó a fák ünnepén; Csimota, Bp., 2016
  • Gúfó a boszorkányszombaton; Csimota, Bp., 2017
  • Gúfó a csillagok között; Csimota, Bp., 2018

Fordításai

Interjúk

  • „Anarchista katolicizmus", Magyar Idők, 2015. szeptember 15.

Díjai és elismerései

Források

  • Lanczkor Gábor honlapja
  • Lanczkor Gábor prózájáról
  • Lanczkor Gábor kapta az idei Faludy-díjat (2008. május 17.)
  • Szerzői adatlapja a Molyon

Jegyzetek

  1. Fehér daloskönyv
  2. A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj három jelöltje
  3. Quasimodo Nemzetközi Költőverseny 2015
  4. Vagy az irodalmi hősök szerinted örökké élnek?. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 3.)
  5. Gavriel Vrigaera után megöltem magamban Barna Dávidot is. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 3.)
  6. Állami művészeti és miniszteri díjakat adott ma át a miniszter

További információk

  • Fehér daloskönyv
  • Lanczkor Gábor versei (litera.hu)
Nemzetközi katalógusok
Ez a magyar íróról, költőről, irodalmárról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!