IV. Phraatész pártus király

IV. Phraatész
IV. Phraatész arcképe a pénzérméjén
Pártus király
IV. Phraatész
Uralkodási ideje
I. e. 37 – I. e. 2
Elődje	II. Oródész
Utódja	V. Phraatész és Musza
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Arszakidák
Született	i. e. 1. század
Elhunyt	i. e. 2
Édesapja	II. Oródész
Édesanyja	Laodice of Parthia
Testvére(i)	Pacorus I of Parthia
Házastársa	Musza
Gyermekei	I. Vonónész V. Phraatész
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Phraatész témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

IV. Phraatész (pártus nyelven: 𐭐𐭓𐭇𐭕 Frahāt) a Pártus Birodalom királya i. e. 37-től i. e. 2-ig.

Phraatész apja lemondása után került a trónra, utána állítólag meggyilkolta apját, valamint esetleges trónkövetelő fivéreit is. I. e. 36-ban a római Marcus Antonius hadjáratot indított országa ellen, de a pártusok ügyes manőverezéssel, a római sereg folyamatos zaklatásával elérték, hogy nagy veszteségekkel visszavonuljon. I. e. 30-ban az uralkodó dinasztia egy hercege, II. Tiridatész elűzte Phraatészt a trónjáról, de ő a nomád szkíták segítségével hamarosan visszatért. Tiridatész a rómaiakhoz menekült, túszként elrabolva Phraatész egyik fiát. Augustus római császár visszaadta a fiút, cserébe a carrhaei csatában zsákmányolt római hadijelvényekért. A fiúval érkezett a pártus udvarba egy rabszolgalány, Musza, akiből hamarosan a király kedvenc felesége vált. Musza i. e. 2-ben megmérgezte az idős Phraatészt és fiával, V. Phraatésszel együtt átvette a birodalom kormányzását.

Uralkodása

Phraatész II. Oródész király fia volt. Neve a pártus Frahāt (𐭐𐭓𐭇𐭕, "adomány, jutalom") görögösített (Φραάτης) változata. Mai iráni verziója a Farhād (فرهاد).^[1]

I. e. 38-ban Phraatész bátyja, az elsőszülött Pakórosz Antiochia közelében elesett a rómaiak ellen vívott csatában. Halála mélyen lesújtotta II. Oródészt, aki hamarosan le is mondott a trónról és átadta azt Phraatésznek.^[2] Az öreg király ezt követően hamarosan meg is halt; Cassius Dio a gyásza miatt, de Plutarkhosz azt állítja, hogy Phraatész ölette meg.^[3] Phraatész meggyilkoltatta az apjától és feleségétől, Kommagénéi Laodikétől származó valamennyi féltestvérét is, hogy ne léphessenek fel trónkövetelőként. Laodikét feltehetően szintén megölték.^[4][5] Ezután száműzte fivérei támogatóit és a saját ellenlábasait, többek között az arisztokrata Monaiszészt (aki korábban hadvezérként szerzett hírnevet), aki a római fennhatóság alatt álló Szíriában, Marcus Antoniusnál keresett menedéket.^[6] Monaiszész sürgette a római triumvirt, hogy támadja meg Parthiát és biztosította róla hogy nem ütközik majd jelentős ellenállásba.^[7][3] Antonius három várost (Larisszát, Hierapoliszt and Arethuszát adott a hadvezérnek és győzelem esetére megígérte neki a pártus trónt.^[7][8] Nagyjából ekkoriban Antonius elfoglalta Jeruzsálemet és kivégeztette a pártusok bábját, II. Antigonosz Mattatiás királyt (őt a Róma-párti Heródes követte).^[3] A Pártus Birodalmat és Örményországot összekötő kapcsok is meggyengültek Phraatész tevékenysége és Pakórosz (aki az örmény uralkodóházból kapott feleséget) halála miatt.^[9] A pártusok sem vették félvállról Monaiszész elűzését, így végül Phraatész kibékült vele és visszahívta az országba.^[7]

Háború Marcus Antoniusszal

A következő évben Antonius Theodosiopolisban gyűjtötte össze a seregeit, II. Artavazdész örmény király pedig átállt a rómaiakhoz. Antonius megtámadta Média Atropaténét, ahol ekkor a pártusokkal szövetséges I. Artavazdész volt az uralkodó. A rómaiak ostrom alá vették a fővárost, Praaszpát (melynek elhelyezkedése ma már nem ismert), de a pártusok lecsaptak az utóvédre, megsemmisítették azt és szétromboltak egy, az ostromhoz szánt hatalmas faltörő kost; ezt követően az örmény segédcsapatok otthagyták a római sereget.^[10] Antonius visszavonult Örményországba, eközben a pártusok folyamatosan zaklatták, üldözték a csapatait; végül jókora emberveszteség árán ért vissza Szíriába.^[11]

Marcus Antonius csúfos vereségérée (és az i. e. 53-ban vívott katasztrofális carrhaei csatára) még sokáig emlékeztek a rómaiak és a későbbiekben indokot szolgáltatott számukra újabb hadjáratok indítására.^[12] Két évvel később, i. e. 34-ben Antonius bosszút állt II. Artavazdész dezertálásért. Miután nem sikerült csapdába csalnia a királyt, bevonult az örmény főváros alá és foglyul ejtette Artavazdészt, Alexandriába vitette és diadalmenetében aranybilincsekben vonultatta fel.^[13] A börtönben tartott királyt végül Kleopátra végeztette ki az elvesztett actiumi csata után.^[14]

Antonius ezt követően megpróbált szövetséget kötni I. Artavazdész atropaténéi királlyal, akinek ekkorra feszültté vált a viszonya IV. Phraatésszel. A rómaiaknak azonban hamarosan ki kellett vobulniuk Örményországból; egyrészt egy pártus támadás miatt, másrészt nyugaton is fellángolt a polgárháború Octavianusszal.^[15] Cassius Dio szerint i. e. 31 körül Phraatész meggyilkoltatta I. Antiokhosz kommagénéi királyt.^[16] Antonius és Kleopátra halála után Örményországban a pártusbarát II. Artaxiasz foglalta el a trónt.

Kései évei

I. e. 31-ben az actiumi csatát követően Antonius és Kleopátra öngyilkos lett, Octavianus pedig az egész Római Birodalomban konszolidálta hatalmát, majd Augustus néven ő lett az első császár.^[17] Nagyjából ebben az időben az uralkodóház egyik hercege, II. Tiridatész elűzte a trónról IV. Phraatészt, aki azonban a nomád szkíták segítségével hamarosan visszaszerezte hatalmát.^[18] Tiridatész a rómaiakhoz menekült, túszként magával hurcolva Phraatész egyik fiát. I. e. 20-ban Phraatész a fiáért cserébe visszaadta a rómaiaknak a carrhaei csatában elvesztett hadijelvényeket, valamint a még életben lévő hadifoglyokat.^[19] A pártusok ezt igen előnyös megállapodásnak tartották;^[20] míg Augustus propagandájában a hadijelvények visszaszerzését politikai győzelemként interpretálta: érmét bocsátott ki ebből az alkalomból, új templomot építtetett a hadijelvényeknek, még híres szobrának mellvértjén is látható ez a jelenet.^[21]

Augustus a herceg mellett egy Musza nevű itáliai rabszolgalányt is külödtt Phraatésznak, aki hamarosan a király kedvenc feleségévé vált és fiút szült neki.^[22] Egyes feltételezések szerint Muszának az volt a feladata, hogy kémkedjen a rómaiak számára.^[23] Phraatésznek ekkor már legalább négy másik felesége volt: Olennieiré, Kleopatra, Baszeirta és Bisztheibanapsz.^[24]

I. e. 10-9 körül fia örökösödése érdekében Musza rávette Phraatészt, hogy négy idősebb fiát (Vonónész, Phraatész, Szraszpandész és Rhodaszpész) küldje Rómába, hogy elkerüljék az utódlás körüli konfliktusokat.^[25] Augustus önéletrajzában ezt az alkalmat is úgy értelmezte, hogy Parthia alávetette magát Rómának.^[26] I. e. 2-ben Musza megmérgezte az öreg királyt és fiával, V. Phraatésszal közösen átvette a hatalmat a Pártus Birodalomban.^[27]

Pénzei

IV. Phraatész és apja idejében a pártus pénzkibocsátás elérte csúcspontját, csak II. Mithridatész veretett hasonló mennyiségű érmét.^[28] Phraatész pénzei nagyjából ugyanazt a sémát követi, mint apjáéi.^[29] Az érmék elülső oldalán arcképe látható, viszonylag rövid hajjal és szakállal, valamint pödrött bajusszal.^[29] Arcvonásai hasonlítanak arra a közel két méteres bronzszoboréra, amelyet Délnyugat-Irán hegyeiben találtak és ma a teheráni Iráni Nemzeti Múzeumban látható.^[30] Feje mögött egy, az uralkodói dicsőséget (hvarenah) jelképező vagy vagy Verethragna istent megszemélyesítő ragadozó madár látható, csőrében diadémot, koszorút vagy gyűrűt tart.^[31]

A hátoldalon általában egy ülő íjászfigura látható. Egyes esetekben azonban az ülő királynak Tükhé görög istennő nyújt át egy jogart vagy pálmaágat.^[29][30] A pártusok a hellenisztikus ikonográfiát használták saját isteneik ábrázolására,^[32][33] vagyis ez a hatalommal való felruházás jelenetében Tükhé Anahita vagy Asi istenséget jelképezheti. Phraatész titulusai a pénzein: Királyok Királya, Arszakész, Igazságos, Adakozó, Kiváló, Philhellén (a görögök barátja).^[34]

Családja

IV. Phraatész feleségei közül ötnek a neve ismert: Olennieiré, Kleopatra, Baszeirta, Bisztheibanapsz és Musza.

Gyermekei:

• I. Vonónész, a király legidősebb fia, i. sz. 8-12 között pártus király, utána örmény uralkodó
• Phraatész, i. sz. 35-ben trónkövetelő^[35]
• Szeraszpandész, Rómába küldték, ott is maradt haláláig^[36]
• Rhodaszpész, Rómába küldték, ott is maradt haláláig^[36]
• Karen, a Karen-ház (Irán hét nagy nemesi házának egyike) alapítója^[37]
• ismeretlen nevű lány, egy daha herceg felesége, II. Artabanosz király anyja^[38]
• V. Phraatész (Phraatakész), pártus király i. e. 2 és i. sz. 4 között.^[39]

Jegyzetek

Irodalom

• Cassius Dio: Róma története (angolul)
• Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

• Cambridge History of Iran, vol 3a, The Political History of Iran Under the Arsacids, pp 21–99
• Bigwood, J. M. (2004). „Queen Mousa, Mother and Wife(?) of King Phraatakes of Parthia: A Re-evaluation of the Evidence”. Journal of the Classical Association of Canada 4 (1), 35–70. o, Kiadó: Project Muse. DOI:10.1353/mou.2004.0027.  
• (2008. június 10.) „Some Parthian Queens in Greek and Babylonian Documents”. Iranica Antiqua 43, 235–274. o. DOI:10.2143/IA.43.0.2024050.  
• Boyce, Mary. Zoroastrians: Their Religious Beliefs and Practices. Psychology Press, 1–252. o. (1984). ISBN 9780415239028 
• A History of Zoroastrianism, Zoroastrianism under Macedonian and Roman Rule. Leiden: Brill (1991. június 10.). ISBN 978-9004293915 
• Encyclopædia Iranica: Women In Pre-Islamic Persia, New York 2000
• Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 978-0-415-32089-4
• Bringmann, Klaus. A History of the Roman Republic (angol nyelven) ford.: W. J. Smyth:. Cambridge: Polity Press (2007). ISBN 978-0-7456-3371-8 
• Burstein, Stanley M. (2004), The Reign of Cleopatra, Westport, CT: Greenwood Press, ISBN 978-0-313-32527-4, <https://archive.org/stream/ReignOfCleopatra/Reign%20of%20cleopatra_djvu.txt>
• (2007. június 10.) „Religious Iconography on Ancient Iranian coins”. Journal of Late Antiquity, London, 413–434. o.  
• Curtis, Vesta Sarkhosh (2012. június 10.). „Parthian Coins: Kingship and Divine Glory”, 67–83. o.  
• Curtis, Vesta Sarkhosh. Ancient Iranian Motifs and Zoroastrian Iconography, The Zoroastrian Flame Exploring Religion, History and Tradition. I.B. Tauris, 179–203. o. (2016). ISBN 9780857728159 
• The Arsacid Empire, The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012. június 10.). ISBN 978-0-19-987575-7 
• (2017. június 10.) „Tacitus on the Parthians”, 171–189. o.  
• (2018. június 10.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925.  
• Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 978-1-55786-860-2.
• The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes]. ABC-CLIO (2016. június 10.). ISBN 978-1610693912 
• Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: Eastern Perspectives", The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 978-1-887829-18-2
• The Oxford Handbook of Greek and Roman Coinage. Oxford: Oxford University Press (2016. június 10.). ISBN 9780199372188 
• (2014. június 10.) „The Genealogy of Artabanos II (AD 8/9–39/40), King of Parthia”, 92–97. o.  
• Dynastic Connections in the Arsacid Empire and the Origins of the House of Sāsān, The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books (2016. június 10.). ISBN 9781785702082 
• Pourshariati, Parvaneh. Kārin, Encyclopædia Iranica, online edition (2017) 
• Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. június 10.). ISBN 978-0199733309 
• Richardson, J.S.. Augustan Rome 44 BC to AD 14: The Restoration of the Republic and the Establishment of the Empire. Edinburgh University Press (2012). ISBN 978-0-7486-1954-2 
• Roller, Duane W. (2010), Cleopatra: A Biography, Oxford: Oxford University Press, ISBN 978-0-19-536553-5, <https://books.google.com/books?id=EZo6DwAAQBAJ>
• Zoroastrianism in Armenia. Harvard University Press (1987. június 10.). ISBN 978-0674968509 
• Schippmann, K.. Arsacids ii. The Arsacid Dynasty, Encyclopædia Iranica, online edition, Vol. II, Fasc. 5, 525–536. o. (1986) 
• Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopædia Iranica, online edition (2005) 
• Strugnell, Emma (2006), "Ventidius' Parthian War: Rome's Forgotten Eastern Triumph", Acta Antiqua 46 (3): 239–252, DOI 10.1556/AAnt.46.2006.3.3
• (2008. június 10.) „Thea Musa, Roman Queen of Parthia”. Iranica Antiqua 43, 275–298. o. DOI:10.2143/IA.43.0.2024051.  
• Widengren, G.. Antiochus of Commagene, Encyclopædia Iranica, online edition, Vol. II, Fasc. 2, 135–136. o. (1986) 

Further reading

• (2007. június 10.) „The Parthian Kingship”, 123–134. o.  
• Dąbrowa, Edward (2010. június 10.). „Arsakes Epiphanes. Were the Arsacids Deities "Revealed"?”, 223–231. o.  
• Dąbrowa, Edward (2013. június 10.). „The Parthian Aristocracy: Its Social Position and Political Activity”, 53–62. o.  
• Marciak, Michał. Sophene, Gordyene, and Adiabene: Three Regna Minora of Northern Mesopotamia Between East and West. BRILL (2017. június 10.). ISBN 9789004350724 
• Olbrycht, Marek Jan (1997. június 10.). „Parthian King's tiara - Numismatic evidence and some aspects of Arsacid political ideology” 2, 27–61. o.  
• Olbrycht, Marek Jan (2015. június 10.). „Arsacid Iran and the nomads of Central Asia – Ways of cultural transfer”, 333–390. o.  
• Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Phraates IV című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Előző uralkodó: XV. Arsak

Pártus király I. e. 37 – I. e. 2

Következő uralkodó: V. Phraatész