Havasi Zoltán

Havasi Zoltán
Született1926. május 12.
Mezőkomárom
Elhunyt2010. december (84 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakönyvtáros
Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója
Hivatali idő
1984 1986
ElődMolnár Ferenc
UtódJuhász Gyula
Sablon • Wikidata • Segítség

Havasi Zoltán (Mezőkomárom, 1926. május 12. – 2010. december) könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár megbízott főigazgatója 1984-től 1986-ig.

Életútja

Felsőfokú tanulmányait az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán végezte 1951 és 1953 között.

1945-től 1948-ig az Országos Széchényi Könyvtár havidíjas tisztviselője, 1948-tól 1950-ig segédtisztje volt. Ezután 1952-ig a Vallás- és Közoktatásügyi, illetve Oktatásügyi Minisztérium előadójaként, majd főelőadójaként dolgozott. 1953-tól a Felsőoktatási Minisztérium osztályvezetője volt. Ugyanebben az évben kinevezték a Kossuth Lajos Tudományegyetem gazdasági rektorhelyettesévé. E posztot 1958-ig töltötte be, amikor a József Attila Tudományegyetem Könyvtárának igazgatója lett. 1973-tól az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese, 1984-től 1986. december 31-éig megbízott főigazgatója volt.

1964-től 1990-ig részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtörténeti és Bibliográfiai Munkabizottságának tevékenységében. 1965 és 1972, majd 1984 és 1986 között az Országos Könyvtárügyi Tanács tagja, 1982 és 1986 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökségi tagja volt. 1966 és 1974 között az MSZMP Szegedi Városi Bizottságában ült. 1982-től 1991-ig a Magyarok Világszövetsége elnökségi, illetve választmányi tagja volt, 1986–1987-ben a szervezet Magyar Fórumának elnökeként működött. 1964 és 1990 között a Magyar Könyvszemle szerkesztőbizottságának tagja, 1974-től a folyóirat társszerkesztője volt. 1970 és 1972 között a Tiszatáj főszerkesztői posztját is betöltötte.

1968-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot, 1969-ben címzetes egyetemi docenssé nevezték ki. 1985-ben Szabó Ervin-emlékéremmel tüntették ki.

Munkássága

A magyarországi könyvtárpolitikai irányzatokat, a könyvtár és a tudományok társadalmi szerepét vizsgálja. Kutatási eredményeit első ízben A könyvtár és a tudomány szerepe a társadalmi tudat alakulásában. Tudománypolitikai és könyvtárpolitikai irányzatok Magyarországon a XX. században 1890–1962 című kandidátusi disszertációjában összegezte.

Főbb művei

  • Tudománypolitikánk és könyvtári politikánk forradalmi öröksége (H. n., 1968)
  • Egyetemi könyvtáraink felszabadulás utáni tevékenységének irányai (H. n., 1970)
  • Books and Readers. Toward a Reading Society (Budapest, 1982)
  • Könyvtári kutatás és fejlesztés (Budapest, 1985)

Források

Sablon:Az Országos Széchényi Könyvtár őrei és (fő)igazgatói
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Széchényi Könyvtár őrei és (fő)igazgatói
Miller Jakab Ferdinánd (1803–1815) · Horvát István (1815–1846) · Mátray Gábor (1846–1875) · Fraknói Vilmos (1875–1879) · Majláth Béla (1879–1893) · Szinnyei József (1893–1894) · Fejérpataky László (1894–1919) · Melich János (1919–1922) · Hóman Bálint (1923) · Lukinich Imre (1924–1929) · Jakubovich Emil (1930–1934) · Fitz József (1934–1945) · Györke József (1945–1946) · Tolnai Gábor (1946–1947) · Varjas Béla (1948–1957) · Jóború Magda (1958–1966) · Sebestyén Géza (1966–1968) · Jóború Magda (1968–1982) · Zircz Péter (1982) · Molnár Ferenc (1982–1984) · Havasi Zoltán (1984–1986) · Juhász Gyula (1986–1993) · Poprády Géza (1993–1999) · Monok István (1999–2009) · Sajó Andrea (2010–2013) · Szemerei Péter (2013–2014) (mb. főig.) · Káldos János (2014) (mb. főig.) · Tüske László (2014–2019)  · Hammerstein Judit (2019–2020) (mb. főig.)  · Rózsa Dávid (2020–)
Nemzetközi katalógusok
  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2021. március 10.)