Gaál Viktor

Gaál Viktor
Született1979. július 29. (44 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró, forgatókönyvíró, pszichológus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–2006)
Sablon • Wikidata • Segítség

Gaál Viktor (Budapest, 1979. július 29. –) író, forgatókönyvíró, pszichológus.

Gaál Viktor 2001-től tagja a MENSA-nak. 2004-től rendszeresen jelennek meg regényei; a ’Varázserdő’-höz még Szepes Mária írt méltató előszót, a második kiadást és folytatást is kapott ’ARCHE – Boszorkányszerelem’ pedig alternatív körökben kult-státuszba emelkedett.

Viktor 2006-ban diplomázott az ELTE pszichológia szakán, majd öt évig Nagy-Britanniában dolgozott tanácsadó pszichológusként. Idővel a londoni magyarok pszichológusává vált, a ’6:3’ című újságban 2009-11 között saját pszichológiai rovatot is vezetett, ’Iránytű a Léleknek’ címmel. 2012-ben a honvágy (és a pocsék angol idő) miatt mégis visszaköltözött Budapestre, és megalapította a Serendo Consulting tanácsadó irodát, melynek fő profilja az egyéni és csoportos személyiségfejlesztés, terápia. Nevéhez fűződik a "RED módszer" (Radical Emotional Development) létrehozása, amely az érzelmi intelligencia gyors fejlesztését teszi lehetővé, és amely módszertan oktatására a RED Akadémia is létrejött.

Pszichológusi munkája mellett regényeket és forgatókönyveket ír, amelyekben elég erőteljesen szerepeltetve van a pszichológiai szemléletmód, olyan pszichológiai témák, mint az egzisztenciális krízis, transzcendens tudatállapotok, az emberi psziché mélyrétegeinek feltárása.

A londoni évek alatt ismerkedett meg a ’Hegylakó’ sorozat sztárjával, Adrian Paul színész-producerrel, akinek az ösztönzésére angol nyelvű forgatókönyveken kezdett dolgozni. Írói-forgatókönyvírói munkájára nagy hatással volt John Reid, Elton John managere, illetve Tamara Harvey rendezőnő, akivel Viktor három évig élt együtt.

Legújabb regényét, a ’Battleground ZERO’-t már angol nyelven írta, a megfilmesítés jogait a kanadai Filmblips produkciós iroda vette meg (Viktor Marcus Warren rendezővel együttműködve írt belőle forgatókönyvet). Jelenleg a Londonban élő Kiss Angéla írónővel egy közös regényen dolgozik, illetve Mester Tamás zeneszerző New Yorkban, 2013-ban bemutatásra kerülő ’Originum’ operájának dalszövegeit írja.

Regényei

  • testVérek (2004)
  • ARCHE (2005)
  • Varázserdő (2007)
  • A Tea Színe (2008)
  • ARCHE 2. - Istenek Alkonya (2011)
  • Második Honfoglalás (2012)
  • Gaál Viktor–Kiss Angéla: Feketén-fehéren; Geopen, Bp., 2014
  • Battleground Zero (2017)
  • LXR (tervezett megjelenés: 2018)

Forgatókönyvei

  • RESET (2007-AXN Fesztivál döntő) (2004)
  • ARCHE - Boszorkányszerelem (2007)
  • Autumn Castle (2009)
  • Dead Dog Squad (2010)
  • Battleground ZERO (2012)

Források

  • Gaal Viktor Honlapja Archiválva 2008. április 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Z'ArtKor Interjú
  • Filmblips Honlapja
Ez a magyar íróról, költőről, irodalmárról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!