Dörner György

Dörner György
Született1953. december 9. (70 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaKuthy Zsuzsanna
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozása
  • színész
  • színházi színész
  • politikus
  • rendező
Tisztségeigazgató (2012–, Új Színház)
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1979)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1973

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Dörner György témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dörner György (Budapest, 1953. december 9. –) Kossuth-díjas magyar színművész, szinkronszínész, az Újszínház igazgatója, érdemes és kiváló művész.

Életpályája

Édesanyja korai halála miatt apai nagymamája nevelte. Harmadszori próbálkozás után nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1979-ben végzet Horvai István és Kapás Dezső osztályában. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész.[2] Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.

Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas, illetve Kirk Douglas ifjúkori szerepei számára kölcsönzi a hangját.

2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris főszerepét, ahol eddigi karaktereitől eltérő szerepben alakítja a filmben szereplő óriási gyárváros, Thelomeris urát. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a filmben az a „bizarr gondolat” fogta meg, „hogy az ember az idővel üzletel, olyan dologgal, ami elvileg végtelen és örök”.[3]

2011 októberében Tarlós István főpolgármester kinevezte az Újszínház igazgatói posztjára, Dörner pedig intendánsként Csurka Istvánt nevezte meg. A Fővárosi Önkormányzat a szakmai zsűri véleményével (6:2) szemben döntött a javára.[4] Az addig Márta István vezette teátrum nevét Dörner Hátországra szerette volna változtatni, ezt azonban nem engedélyezték.[5] A kinevezés 2012. február 1-jén lépett érvénybe. 2012. február 4-én elhunyt Csurka István. 2017 után 2022-től is újabb ötéves megbízást kapott.[6][7]

Nős, felesége Kuthy Zsuzsanna. Egy orvos és egy kémikus fiúgyermek apja. Vidéken, Duna menti házában él.[2]

Politikai megnyilatkozásai

Politikai nézeteivel kapcsolatban önmagát nemzeti radikálisnak vallja, akinek az élete „liberális mederben csordogál”.[8] Többször részt vett a MIÉP, majd később a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási gyűlésein.[9] A Jobbikhoz fűződő kapcsolatáról a 2010-es országgyűlési választások előtt közvetlenül úgy nyilatkozott, hogy „magamat nemzeti radikálisként határozom meg, vagyis minél gyorsabb változtatásokat szeretnék. Sokan természetesnek veszik, hogy ezért jobbikos vagyok, de tévednek. (…) A szívem mélyén (…) azt szeretném, ha a MIÉP élne és virulna.[10]

Színpadi szerepei

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 63. Ugyanitt harmincegy színházi fotón is látható.[11]

  • Az anconai özvegy – Kecskeméti Katona József Színház
  • A beszélő köntös – Kecskeméti Katona József Színház
  • A fösvény – Pécsi Harmadik Színház
  • Meglőttük a fényes sellőt – Kecskeméti Katona József Színház
  • Omnibusz – Kecskeméti Katona József Színház
  • Orfeusz az alvilágban – Kecskeméti Katona József Színház, Pesti Magyar Színház
  • A revizor – Forrás Színházi Műhely
  • Stílusgyakorlatok – Budapesti Katona József Színház, Jászai Mari Színház, Komédium Színház
  • Galócza – (Budapesti Katona József Színház)
  • Catullus – (Budapesti Katona József Színház)
  • Amphytrion – (Budapesti Katona József Színház)
  • A játékos – (Budapesti Katona József Színház)
  • Háromgarasos opera – (Nemzeti Színház)
  • Képzelt beteg (Molière) – (Forrás Színház, Győr)

Filmjei

Játékfilmek

  • Az énekesnő (2022)
  • Csonka délibáb (2015)
  • Thelomeris (2011)
  • Csendkút (2006)
  • Budakeszi srácok (2006)
  • Kútfejek (2006)
  • Vadászat angolokra (2006)
  • Indiai cseresznye (2003)
  • Üvegtigris (2001)
  • 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1999)
  • A rózsa vére (1998)
  • Honfoglalás (1996)
  • Az asszony (1996)
  • A csalás gyönyöre (1992)
  • Ördög vigye (1992)
  • Isten hátrafelé megy (1991)
  • Laura (1987)
  • Mamiblu (1986)

Tévéfilmek

  • A titkos háború (2002)
  • Ábel Amerikában (1998)
  • Devictus Vincit (1994)
  • Öregberény (1993-1995)
  • Rádióaktív BUÉK! (1993)
  • Karel Čapek: Végzetes szerelem játéka (1991)
  • Nem érsz a halálodig (1990)
  • Mrożek: Mulatság (1990)
  • Öld meg a másik kettőt (1990)

  • A megközelíthetetlen (1989)
  • Margarétás dal (1989)
  • A végtelenek a párhuzamosban találkoznak (1986)
  • Kard és kocka (1986)
  • Johann Sebastian Bach (1985)
  • Hungarian Dracula (1983)
  • A három jószívű rabló (1979)
  • A főügyész felesége (1990)

Szinkron

Film szinkronszerepek

Eredeti cím Magyar cím Év Szerep Színész
101 Dalmatians 101 kiskutya 1996 Jasper Hugh Laurie
Beverly Hills Cop A Beverly Hills-i zsaru 1984 Axel Foley Eddie Murphy
Beverly Hills Cop 2. A Beverly Hills-i zsaru 2. 1987 Axel Foley Eddie Murphy
Romancing the stone A smaragd románca 1984 Jack Colton Michael Douglas
Jurassic Park Jurassic Park 1993 Dr. Alan Grant Sam Neill
Jurassic Park III Jurassic Park III. 2001 Dr. Alan Grant Sam Neill
American Dreamz American Dreamz 2006 Staton Dennis Quaid
Heartbreakers Szívtiprók 2001 Dean Cumanno/Vinnie Ray Liotta
Welcome to Collinwood Széftörők 2003 Leon Isaiah Washington
Braveheart A rettenthetetlen 1995 William Wallace Mel Gibson
Die Hard Die Hard/Drágán add az életed 1,3-5 1988-2013 John McClane Bruce Willis
Red Heat Vörös zsaru 1988 Art Ridzik James Belushi
Taffin Piszkos munka 1988 Taffin Pierce Brosnan
French Kiss Francia csók 1995 Jean-Paul Cardon Jean Reno
Ghost Ship A szellemhajó 2002 Sean Murphy Gabriel Byrne
Pushing Tin Vakrepülés 1999 Russel Bell Billy Bob Thornton
Casper Casper 1995 Dr. James Harvey Bill Pullman
Ant-Man A Hangya 2015 Dr. Hank Pym Michael Douglas
Guardians of the Galaxy Vol. 2. A galaxis őrzői vol. 2. 2017 Ego Kurt Russell
Ant-Man and the Wasp A Hangya és a Darázs 2018 Dr. Hank Pym Michael Douglas
Jurassic World: Dominion Jurassic World: Világuralom 2022 Dr. Alan Grant Sam Neill
Ant-Man and the Wasp: Quantumania A Hangya és a Darázs: Kvantumánia 2023 Dr. Hank Pym Michael Douglas

Sorozatbeli szinkronszerepek

Cím Szerep Színész
Két férfi, egy eset Dr. Rainer Franck Rainer Hunold
A simlis és a szende David Addison Jr. Bruce Willis
Második lehetőség Mike Chulack Matt Salinger
A maharadzsa lánya Patrick O'Riley Bruce Boxleitner
Faust Oskar Faust Heiner Lauterbach
Árnyékember Erich 'King' Grobecker Heinz Hoenig
Csupa-csupa élet Matthias Hassencamp Hermann Giefer
Indaba Vincent Yves Collignon
Mentőosztag Steve 'Mickey' McClintock Gary Sweet
Templomos lovagok kincsei Philippe Morin François-Régis Marchasson
Légi zsaruk Karl 'Charly' von Schumann Christoph M. Ohrt
San Francisco utcáin Steve Keller felügyelő Michael Douglas
A chateauvalloni polgárok Bemard Kovalic Claude Oliver Rudolph
Star Wars: Látomások Boba Fett Kaneda Akio
A Mandalóri Temuera Morrison
Boba Fett könyve
Obi-Wan Kenobi Hajléktalan klónkatona

Cd-k és hangoskönyvek

  • Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg
  • Stephen King: Rémálmok és lidércek
  • Benedek Elek: Lehel kürtje

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. a b Mátraházi Zsuzsa: Portré: Dörner György az Újszínház igazgatója. HVG, 39. sz. (2020. szeptember 24.) 66. o. ISSN 1217-9647
  3. Gyere Feró, Michael Douglas hívott! – index.hu
  4. Dörner György az Új Színház igazgatója - Budapest - Színház.hu - Magyar Színházi Portál
  5. nol. [2011. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 10.)
  6. Sándor, Czinkóczi: Dörner György marad az Új Színház igazgatója. 444, 2016. augusztus 31. (Hozzáférés: 2019. november 3.)
  7. Dörner György újabb öt évig vezetheti az Újszínházat (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 30.)
  8. Stumpf, András (2006. 02). „Szabadságfokozatok”. Heti Válasz VI. (7.).  [halott link]
  9. Hogyan vált a Jobbik a harmadik legerősebb párttá? (magyar nyelven). Index/Magyar Narancs, 2009. február 4. (Hozzáférés: 2011. január 20.)
  10. Kitálal a színész! Jobbikosnak tartanak, de tévednek! (magyar nyelven). Heti Válasz, 2010. április 8. [2010. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 20.)
  11. 2011. július 18-i lekérdezés
  12. Káel Csaba, Dörner György és Szombathy Gyula is Kossuth-díjat kapott. Index.hu, 2020. március 15. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  13. 7 művész kapott Széchenyi Örökség Okmánya elismerést Színház Online, 2021. szeptember 21.

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Katona József Színház 1982–2002. Balassi Kiadó. 2002. ISBN 963 506349 0
  • Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

További információk

  • Dörner György az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)
  • Dörner György a PORT.hu-n (magyarul)
  • Dörner György az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  • Top 10: összenőtt szinkronhangok
  • Dörner György pályázata az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére
  • Az Új Színház vezetősége, ujszinhaz.hu
  • Érdemes Művész Dörner György, magyarszinhaz.hu
Sablon:A budapesti Katona József Színház alapító tagjai
  • m
  • v
  • sz
A budapesti Katona József Színház alapító tagjai
Balkay Géza · Bán János · Benedek Miklós · Bodnár Erika · Cseh Tamás · Cserhalmi György · Csomós Mari · Csonka Ibolya · Dörner György · Duró Győző (dramaturg) · Eperjes Károly · Fodor Géza (dramaturg) · Gáspár Sándor · Gelley Kornél · Gobbi Hilda · Helyey László · Hollósi Frigyes · Horváth József · Kátay Endre · Kun Vilmos · Litvai Nelli (dramaturg) · Major Tamás · Márton András  · Máthé Erzsi · Molnár Piroska · Olsavszky Éva · Papp Zoltán · Puskás Tamás · Rajhona Ádám · Ronyecz Mária · Sarlai Imre · Simon Zoltán (zenei vezető) · Sinkó László · Szacsvay László · Székely Gábor (igazgató) · Székely László (díszlettervező) · Szirtes Ági · Udvaros Dorottya · Ujlaki Dénes · Vajda László · Végvári Tamás · Zsámbéki Gábor (művészeti vezető)
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bán János · Dörner György · Földi László · Frajt Edit · Gáspár Sándor · Görög László · Görbe Nóra · Jakab Csaba · Kováts Kriszta · Leviczky Klára · Pap Vera · Pataki Erzsébet · Váry Károly
Osztályvezető tanár: Horvai István, Kapás Dezső
Színházrendezők
Galamb Sándor · Halasi Imre · Hulesch Endre · Konter László · Rátky György · Szikora János
Osztályvezető tanár: Békés András
Film- és televízió rendező-operatőrök
Almási Tamás · György László · Jancsó Miklós · Karcsai-Kulcsár Mária · Koltay Gábor · Kovácsi János · Ledniczky Márton · Marczali László · Matkócsik András · Mecskonev Plámen · Mertz Loránd  · Mész András · Naji Elias · Siklósi Szilveszter · Sólyom András · Sopsits Árpád · Tényi István · Xantus János
Osztályvezető tanár: Fábri Zoltán, Illés György
Kameraman
Becsy Zoltán · Boldizsár Károly · Bucsi János · Czabarka Péter · Deimanik Tamás · Edelényi Gábor · Füredi Vilmos · Gulyás Buda · Hadházy László · Kaplony Miklós · Kazinczky László · Király Péter · B. Marton Frigyes · Szalai László · Zentay László
Adásrendezők
Bilicsi Erzsébet · Bodnár István · Bodor László · Gát György · Jászi Dezső · José Andres Lackó · ifj. Kollányi Ágoston · Lukács Ágnes · Mátis Lilla · Mészáros József · Mohácsi Emil · Nagy Katalin · Rományi Béla · Szakály István · Vadkerty Tibor
Osztályvezető tanár: Horváth Ádám
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap