100 Tagú Cigányzenekar

100 Tagú Cigányzenekar
Információk
EredetMagyarország
Alapítva1985
Aktív évek1985-től
Műfajtradicionális cigányzene, népzene és klasszikus zene

A(z) 100 Tagú Cigányzenekar weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

A Magyar Örökség díjas és Hungarikum minősítésű 100 Tagú Cigányzenekar a világon egyedülálló együttes. (A Fővárosi Bíróságon bejegyzett hivatalos neve: 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület.)

Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. Nevével ellentétben megalakulásakor 140 tagja volt, ma 110 van.

Története

A zenekar „kulturális egyesület” jogállással jött létre Harkányban, 1985. november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985. áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Berki László és Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója, az első lépések az ő irányításuk alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi zenekar megszervezve nagy létszámú, koncertképes zenekar lehetne, amely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába.

Az ország legjobb vendéglátós muzsikusai és az 1984-es Vonópárbaj[1] győztesei a Honvéd Művészegyüttes, a Budapest Tánc Együttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a BM Duna Művészegyüttes, valamint a Rajkó Zenekar (ma: Rajkó Művészegyüttes) tagjaiból verbuválták össze a 140 fős, monstre zenekart.

Dr. Gyenes József elnök, Boross Lajos elnökhelyettes és Berki László művészeti igazgató irányításával az első próbák a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében zajlottak. A zenekar próbáit később az egyesület tiszteletbeli elnökének választott Cziffra György (zongoraművész) többször meglátogatta, elismerő szavai reményt és önbizalmat adtak az alakuló zenekarnak. Összesen 23 próba előzte meg a bemutatkozó koncertet, amelyre 1986. március 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, az abban az évben átadott Budapest Kongresszusi Központ „Pátria” termében került sor, telt ház előtt. A koncert átütő sikert aratott, a korabeli magyar sajtó szinte mindenhol címlapon hozta az eseményt, hosszasan méltatva a világon egyedülálló produkciót.

A magyar és cigány kultúra és a cigányzenekarra hangszerelt, klasszikus zene magas szintű előadásával fennállása óta a zene és a kultúra nagyköveteként több mint 1000 koncertet adott Magyarország legkisebb településének kultúrházaitól kezdve a világ számos híres koncertterméig. Ennek egyik csúcspontja az 1998-as lisszaboni világkiállítás (Expo ’98) megnyitója volt, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje volt a főesemény. A 100 Tagú Cigányzenekar 2000-ben Magyar Örökség díjas lett, és ugyanebben az évben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, a legnagyobb cigányzenekarként. A 100 Tagú Cigányzenekar 2014. március 18-án, „A ZENEKAR VILÁGHÍRŰ MŰVÉSZI ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ GYAKORLATA” révén került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, ezáltal jogosult a HUNGARIKUM kitüntető cím használatára.

A zenekar jelenlegi vezetői

Az egyesület elnöke Danyi Lőrinc Róbert, főprímása Lendvai „Csócsi” József, az egyesület örökös művészeti igazgatója id. Berki László, a zenekar alapítója, Liszt-díjas prímás, az egyesület tiszteletbeli elnöke pedig Cziffra György (zongoraművész) a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Középkeresztje és a Francia Becsületrend kitüntetettje, világhírű zongoraművész.

Jegyzetek

  1. Vonópárbaj 1984' DÖNTŐ - Teljes Műsor (Youtube)

További információk

  • A 100 tagú cigányzenekar hivatalos honlapja
Nemzetközi katalógusok
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap